Cégünkről Szolgáltatások Referenciák Kapcsolatok
HU
Hírek:

2010 közepe óta adunk tanácsot a világ egyik legnagyobb nukleáris óriásvállalata, a francia AREVA cég részére a Paksi Atomerőmű tervezett 5. és 6. új reaktorblokkjának megvalósításával kapcsolatban. A megbízás keretében feladatunk, többek között, Magyarországon tudatosítani az érdekelt állami szervezetek, vállalatok minden szintjén az AREVA szakmai felkészültségét, tapasztalatait és referenciáit annak érdekében, hogy az AREVA sikerrel értékesítse termékeit és szolgáltatásait az atomerőmű bővités keretében.
2011 szeptember 27-29 között az AREVA résztvett a Debrecenben megrendezett ENERG-EXPO kiállításon és konferencián, ahol bemutatta az eddig egyedüliként típusengedéllyel rendelkező, Finnországban, Franciaországban és Kinában már épülő EPR típusú +harmadik generációs nukleáris reaktorát.

2011. szeptember


A TESCO Tanácsadó Kft meghívására 2011 szeptember 16-24 között a vietnami Információs Biztonsági Nemzeti Laboratórium magas rangú delegációja látogatott Magyarországra. Részt vettek a Kancellar.hu által szervezett "Hacktivity" konferencián, s előzetesen már bemutatott, illetve új számítástechnikai biztonsági programokat és szolgáltatásokat tanulmányoztak. Reményeink szerint a közeljövőben vezető magyar számítástechnikai cégek IT biztonsági termékei fogják kiszolgálni a vietnami államigazgatás ezirányú igényeit.

2011. szeptember


Az ACS amerikai óriáscég részére 2009 januárja óta nyújtunk tanácsadói szolgáltatásokat. Az ACS globális vezető pozíciót tölt be az üzleti folyamatok és információs technológiai szolgáltatások (IT) területén, a XEROX csoport tagja. Az ACS üzleti stratégiája érdekeltségszerzésre, partnerség kialakítására és közös vállalkozás létrehozására terjed ki (acquisition, partnership, joint venture), az alábbi szakmai területeken :
- közterületi parkolás
- elektronikus útdij rendszer
- nagyvárosi közlekedés szabályozása - "dugódij"
- repülőtéri parkolási rendszerek
- elektronikus jegyrendszer

2011. augusztus

 

Fennálló kapcsolataink megújítását és élénkítését kezdeményeztük a befolyásos State Administration of Foreign Experts' Affairs (SAFEA) állami szervezettel is, mind a szaktanácsadók kiküldése, mind a magyarországi továbbképzések területén. A SAFEA- val érvényes együttműködési megállapodásunk van, ez kuriózum, hiszen Magyarországról a TESCO Consulting az egyetlen cég, amely ilyennel rendelkezik.

2011. augusztus

 

2010 szeptemberében a vietnámi Belügyminisztérium miniszterhelyettesi rangú delegációját fogadtuk. A 11 fős delegáció fő célja volt tanulmányozni magas szaktudású köztisztviselők továbbképzésének lehetőségeit európai helyszíneken, közöttük Magyarországon, a 2001. év óta folyó vietnámi közigazgatási reform keretében. Azóta eddig 4 csoportban érkezett alkalmanként 20 vietnami szakember általunk szervezett, több hetes oktatásra Magyarországra.

2011. augusztus

 

2012 márciusáig érvényes konzultánsi szerződéssel rendelkezünk a SCIENTIFIC GAMES INTERNATIONAL, INC. óriáscéggel, amely vezető pozíciót tölt be a szerencsejátékokhoz kapcsolódó innovatív üzleti megoldások kifejlesztésében valamint az ehhez kapcsolódó termékek és technológiák széles körű alkalmazásában.

2011. július


Tanácsadói szerződést kötöttünk a Numbers Play Hungary Kft-vel az általuk kifejlesztett KABALA 6 szerencsejáték rendszerhez kapcsolódó termékek külföldi piacokon történő hasznosítására és értékesítésére.

2011. március


Társaságunk 2010. májusától 2011 márciusáig üzleti tanácsokkal látta el a svájci székhelyű SICPA SA-t megerősítendő és elősegítendő a cég magyarországi üzleti pozícióját. A SICPA SA piacvezető a különféle biztonsági festékek értékesítésében és olyan biztonsági megoldások, technológiai platformok fejlesztésében, telepítésében és üzemeltetésében, amelyek segítségével az illetékes állami szervek sikeresen veszik fel a harcot a jövedéki termékek hamisítása, csempészése, fiktív számlázás, csalás, sikkasztás és egyéb a nemzetgazdaságot több szinten károsító illegális tevékenységek ellen. Olyan új és bevált rendszerről van szó, amely védi a terméke integritását a gyártástól a végső értékesítés helyszínéig.

2011. március


Cégünk együttműködési megállapodást írt alá a Stuart Poole-Robb úr tulajdonában lévő és vezette KCS céggel, amely a világ egyik legrangosabb tanácsadó cége biztonsági és üzleti kockázat-elemzési kérdésekben.

2010. december


2010. decemberében a TESCO, a HUN-IDA Közhasznú Nonprofit Kft-vel való együttműködésben a vietnámi Tudomány és Technológiai Minisztérium(angolul: MOST) 20 fős delegációja részére szakmai programot szervezett a magyarországi kutatás- fejlesztés és innováció tanulmányozására.

2010. december


2010-ben együttműködési megállapodást írtunk alá az ESQH-val az EU és más nemzetközi donorok által finanszírozott a balkáni régióban megvalósítandó orvostovábbképzési és ápoló személyzeti programok megszervezésében és lebonyolításában való közös részvételre , amelyhez a szakmai hátteret a SOTE biztosította.

2010. november


2009-től kezdődően cégünk együttműködik a GCF-Valditerra céggel annak érdekében, hogy Magyarországon elősegitsük vasútépitési és rekonstrukciós projektekbe való bekapcsolódásunkat. A ROSSI Csoport Olaszország egyik legnagyobb vasútépitő cége, alapvető profilja vasúti felépítmények, u.n. "railway superstructure" és ezen belül sinek, talpfák, egyéb vasutvonalhoz tartozó ill. kapcsolódó részegységek részek épitése.

2010. július


Régebbi híreink

A Libiai Vasúti Hivatal megbízásából az UVATERV-vel együttműködésben készítettük el a Tripoli Metró-hálózat tanulmánytervének felülvizsgálatát 2007 és 2009 között.


A HUN-IDA-val együttműködésben 10 fős kínai szakembercsoport részére szerveztünk tanulmányutat. A szakemberek Qingdao város különböző vállalataitól érkeztek. A sikeres tanulmányút nyomán hosszabb távú együttműködési megállapodást kötöttünk a Qingdao Hai Rui International Exchange Co. céggel és több csoportot fogadtunk Magyarországon eszmecserére, illetve rövid távú képzésre.


Ugyancsak felújítottuk régebbi kapcsolatainkat és új együttműködést kezdeményeztünk a China Jilin International Economic and Technical Corporation (Jilin tartomány Changchun City) óriás-vállalattal, amelynek keretében kínai szakemberek részére magyarországi tanulmányutak szervezését kívánjuk felvállalni valamint képviseleti tevékenységet a kelet-és közép-európai régióban. (A korábbi együttműködés keretében 350 kínai szakember helyszíni gyakorlati képzésének lebonyolítását végeztük a győri RÁBA Művekkel megkötött szerződés alapján.)


Megkezdtük a Magyar-Vietnami Műszaki-Tudományos Együttműködési Albizottság budapesti ülésszakának szervezését. Az október elején sorra kerülő rendezvényre várjuk az együttműködésben érdekelt szervezetek, intézmények és vállalatok együttműködési témajavaslatait. Időközben új élelmiszeripari együttműködési lehetőséget tártunk fel, melyre már érdeklődő magyar partnert is találtunk. A közeljövőben megkezdődő szakmai egyeztetések nyomán jelentős magyar exportra van kilátás.


Algériából közvetlen megkeresést kaptunk ajánlattételre egy több millió euró értékű informatikai rendszer szállítására, az ajánlatot szeptember végéig kell megtennünk. Ezen túlmenően egy újabb - ugyancsak állami - elektronikai témájú tenderfelhívást kaptunk, melyhez a magyar szakmai partner kiválasztása folyamatban van.

Tanácsadói szolgáltatási tevékenységünk eredményeként előrehaladott tárgyalások folynak az eladó és az osztrák BOE Baumanagement mint potenciális vevő között egy nagy értékű budapesti középület ingatlan adásvételi szerződésének létrejötte érdekében.


Az AMAN Water (korábban AMAN Holding) francia konzultáns céggel kiszélesítettük együttműködési megállapodásunkat, amelynek keretében a francia és spanyol reláción kívül lehetőségünk nyílik tanácsadási tevékenység ellátására amerikai cégek részére, úgy mint
- Water Standard - ivóvíz szállítás megszervezése olyan harmadik piaci relációkban, ahol számottevő, befolyásos kapcsolatokkal rendelkezünk, így Algéria, Líbia, Izrael vonatkozásában
- AECOM globális multinacionális cég képviselete Magyarországon elsősorban a kör- nyezetvédelem, víz és infrastruktúra területén.


Az ACS amerikai cég részére üzleti lehetőségeket tártunk fel a közlekedési szektor területén, amellyel kapcsolatban szeptemberben megkezdődnek a tárgyalások.


Meghosszabbítottuk tanácsadói szerződésünket az Aqualia spanyol céggel, amely a magyarországi vízmű fejlesztésekbe való bekapcsolódását és befektetések megvalósítását hivatott elősegíteni.


Új szerződés megkötése van folyamatban az osztrák EFKON AG céggel, amely a meglévő elektronikus útdíj tenderben való közreműködésünkön túlmenően egyéb IT területekre és harmadik piaci üzletek generálására is kiterjed.


A Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium megkeresése alapján informativ ajánlatot adtunk a NATO NAPMO megbízottja részére logisztikai személyzet biztosi tására a NATO németországi bázisán végzendő tevékenységre. A szerződés konstrukciójának és feltételeinek pontosítására ez év szeptemberében megkezdjük a tárgyalásokat.


Felújítottuk a kapcsolatot és új együttműködési megállapodást irtunk alá az iráni MARUS Co. céggel, amelynek keretében elsősorban tanulmányutakat és tréning programokat kívánunk szervezni iráni szakemberek részére különböző szakmai területeken, de főleg a mezőgazdasági szektorban.


Megkezdődött a líbiai Vasúti Hatósággal az UVATERV megbízásából aláírt tanácsadói szerződés végrehajtása. A kiutaztatott szakemberek bejárták a mintegy 100 km-es Metró-hálózat tervezett nyomvonalát és állomás helyszíneit, illetve egyeztető megbeszéléseket szerveztünk a Metrót érintő, folyamatban lévő nagyprojektek tervezőivel a projektek kapcsolódásait illető kérdésekről.


A líbiai üzleti és jogi hátteret bemutató piaci tanulmányt készítettünk a VEGYÉPSZER csoport számára, melynek alapján megkezdődött a cégek líbiai bejegyeztetésének előkészítése. A cégcsoport jó lehetőséget lát az elkövetkező évek milliárdos nagyságrendű fejlesztési programjaiban történő részvételre a líbiai infrastruktúra fejlesztésében.


Fogadtuk és megbeszélést folytattunk az algériai Honvédelmi Minisztérium magas rangú delegációjával. A látogatást követően az ARTIFEX céggel együttműködésben ajánlatot nyújtottunk be a Minisztérium által kiírt tenderre, melynek keretében több millió euró értékű informatikai fejlesztés és képzés megvalósítására vállalkoznánk.


Együttműködést kezdeményeztünk a Qingdao HaiRui International Exchange Co. (Kína, Shandong tartomány) céggel, amely kínai szakemberek számára tanulmányutak szervezésével kívánja megbízni Társaságunkat.


A magyar-vietnami műszaki-tudományos együttműködés keretében szerveztünk szakmai látogatást a vietnami Tudományos és Technológiai Minisztérium és a Pénzügyminisztérium közös delegációja számára a K+F és innováció állami támogatásának tanulmányozására.


Az Aqualia céggel - amely Spanyolország legnagyobb integrált vízgazdálkodási szervezete - meglévő tanácsadói szerződésünk keretében a cég magas szintű delegációja számára szakmai programot szerveztünk, hogy megismerkedhesse- nek a magyarországi vízgazdálkodás rendszerével és közösen kialakíthassuk 2008. évi üzleti stratégiánkat befektetések megvalósítása érdekében. A delegációt fogadta az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottságának elnöke, valamint látogatást szerveztünk az Észak- Dunántúli Regionális Vízműveknél (Tatabánya) és a Duna Menti Regionális Vízműveknél (Vác), ahol a delegációnak alkalma nyílt megbeszélést folytatni a vízművek menedzsmentjével.


Ingatlanpiaci projektek területén jelentős külföldi ingatlanfejlesztő és befektető cégek

az osztrák      Raiffeisen Zentralbank, Colliers International, BOE
                             Baumanagement, Go/Asset GmbH, The Indochina Group;

a francia         Atisreal Real Estate;

a norvég         Real Capital;

a svéd            Henderson Investors

megbízásai alapján nagy értékű magyarországi objektumok – középületek, kereskedelmi központok, idősek otthona – megvásárlásának elősegítésében nyújtunk tanácsadói szolgáltatásokat.


Tárgyalásokat folytatunk a Gauff Group német mérnöki iroda tulajdonosával és a cég magyarországi leányvállalatával, a Gauff Budapest Kft-vel együttműködési megállapodás létrehozásáról, nagyértékű beruházások műszaki-gazdasági előkészítésében, műszaki ellenőrzésében való részvételük elősegítése, illetőleg 3. piaci közös fellépés érdekében, elsősorban közlekedésfejlesztési projektek megvalósításához kapcsolódóan.


Az UVATERV megbízásából több mint 1 millió svájci frank értékű tanácsadói szerződést írtunk alá a líbiai Vasúti Hatósággal. A szerződés keretében felülvizsgáljuk és korszerűsítjük a Tripoli Metró megvalósítására több mint 15 évvel ezelőtt átadott tanulmánytervet. A líbiai kormányzat nagyszabású fejlesztési programjai között egyebek között a mintegy 100 km-es Metró-hálózat megépítését is elhatározta.


Több évtizedes piaci tapasztalataink alapján tanácsadói megbízást kaptunk a VEGYÉPSZER csoporttól egy piaci tanulmány elkészítésére, valamint az építőipari cégcsoport vállalkozásának líbiai bejegyeztetésére és piaci kapcsolatainak megteremtésére. A jelentős olajbevétellel rendelkező észak-afrikai ország milliárdos nagyságrendű fejlesztési programokat indít az infrastruktúra fejlesztésére.


Az év elején a BAE SYSTEMS amerikai vállalattól ismételten megkapott képviseleti megbízás kiszélesítése érdekében tárgyalásban vagyunk a vállalat Hálózati Alkalmazások üzletágának vezetőjével. A megbízás nyomán az amerikai cég közös kutatási és fejlesztési tevékenységhez kívánunk magyarországi partnereket felkutatni.


Az EFKON AG, Graz osztrák cég magyarországi képviselőjeként érdemben közreműködtünk az EFKON oldalán a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ által kiirt "Úthasználattal arányos elektronikus díjfizetési rendszer kiépítése és üzemeltetése" tender prekvalifikációs pályázat anyagának összeállításában. Nagy szerepet vállaltunk a közös részvételre jelentkező konzorcium, az EMUR "Első Magyar Útdíj Rendszer" felállásának megszervezésében, amelynek tagjai az Euroinvest közép-Európai Befektetési Zrt., az Arcadom Építőipari Zrt és az EFKON AG, Graz.


Együttműködési szerződésünk van az OPEOS és AMMANE Holding francia konzultáns cégekkel, amelynek alapján, hogy francia és spanyol cégek részére Magyarországra irányuló üzleti törekvéseik elősegítése érdekében tanácsadási szolgáltatásokat nyújtunk és vállalunk fel képviseleti tevékenységet.


Tanácsadási tevékenységünk eredményeként elértük, hogy a francia PLASTIC OMNIUM , amely egyik világvezető cég a hulladékgazdálkodási szektorban, fontolgatja, hogy Magyarországon egy szakmabeli cégnél eszközöl befektetéseket.


BONDUELLE ugyancsak francia cég részére tanácsadói munkát vállaltunk fel a magyarországi üzemeiben keletkező biológiai hulladék megújuló energiaként (biogáz) való hasznosítására.


Tanácsadói megállapodásunk van a vízgazdálkodás területén világviszonylatban is rangos AQUALIA spanyol céggel, amely a cég magyarországi vízmű fejlesztésekbe való bekapcsolódását hivatott elősegíteni illetve magyarországi vízmű-vállalatokkal hosszútávú műszaki-tudományos és fejlesztési együttműködést kialakítását célozza.


Tárgyalásokat folytatunk az ACS amerikai céggel hosszú távú együttműködés kialakítására Magyarországon és Közép-Kelet-Európában tanácsadási, képviseleti és üzlet promóciós feladatok ellátására.


A magyar-vietnami műszaki-tudományos együttműködés keretében kapcsolatot teremtettünk a vietnami Tudományos és Technológiai Minisztérium - mint az együttműködést vietnami részről szervező intézmény - és a Magyar Innovációs Szövetség között, azzal a céllal, hogy az innovatív termékeket és szolgáltatáso- kat előállító magyar szervezeteket bekapcsoljuk az együttműködésbe, ezzel is elősegítve ezen szervezetek exporttevékenységét.

Minősítések
2001
ISO 9001
2003
NATO beszállításra alkalmas
SAFEA Bejegyzési Bizonyítvány
   
Minden jog fenntartva · TESCO Kft. 2007